Ha egy igazán ember- és bolygóbarát kézikönyvet szeretnétek olvasni a divatról, ajánlom Mengyán Eszter könyvét a Hello, slow fashion-t.  Én a hétvégén fejeztem be. Eszter előadását a fenntartható divatról a Simplicity fesztiválon hallottam először, még 2019-ben. Nem mondanám, hogy túl sok hozzáférésem volt a divathoz. Az is inkább ellentmondásos volt. Ingadoztam a Harcosok klubja féle Bohóckodó ganajkupac vagy a világon! és a Barney Stinson féle Öltözz ki! mentalitás között. Viszont nagyon érdekeltek a fenntarthatósági aspektusai, hiszen nap, mint nap találkoztam vele és a hozzá kapcsolódó problémákkal.

Megdöbbentő volt az egészről egyben hallani, pláne szembesülni vele, hogy mennyi szálon kapcsolódik a pszichológiához. A könyv olvasása után csak megjobban erősödött bennem az érzés. A mimetikus elmélet szerint vannak szükségleteink, amelyet a szervezetünk kérés nélkül jelez, például az éhség, szomjúság. (A kielégítésükön, ezért sokat nem kell gondolkoznunk.)  És vannak a vágyaink, amelyek a társadalom értékítéletét tükrözik. Arra vágyunk, amire mások vágynak. A divat is egy ilyen dolog. Rengeteg mindent elmond az adott kor társadalmáról és persze benne az emberről. Fennhéjázás azt hinni, hogy kivonhatjuk magunkat a hatása alól. Eszembe jutott például egy régi német katalógus, amit még iskolás koromban lapozgattam (és, mint kiderült kelet Európa jó része is). Olyan volt, mint egy térkép egy szebb, divatosabb világhoz. Egy olyan világhoz, amivel addig még nem nagyon találkoztunk, de nagyon szerettünk volna. Mire a márkák megérkeztek már ismertük és vágytuk őket. Akkor ezek a katalógusok beszéltek rólunk, a vágyainkról, a világról, ami felé igyekeztünk. A környezettudatos ruhatárról, a fenntartható divatról szóló írások remélhetőleg már egy másik, egy zöldebb világ képét vetítik előre.

Na de ez csak egy pszichológiai kötődésű téma, ami felmerült bennem a könyv olvasása után. Ezen kívül, amit ma el lehet mondani a környezetbarát divatról az megtalálható benne. Néhol személyes történetekben, néhol szakmai hivatkozásokban, néhol pedig más szakértők gondolatain keresztül. Utóbbiakhoz volt szerencsém nekem is csatlakozni néhány dödörgéssel, amiért utólag is nagyon hálás vagyok. Ahogy a szokásokat gyakran hívják második természetünknek úgy az öltözködést második bőrünknek. És mindkettőnek rendkívüli hatása van nem csak az életünkre, hanem a bolygóra is. Az pedig nyilvánvaló, hogy a jövőben is lesznek szokások, ahogyan divat is lesz. Rajtunk áll, hogy ezt, hogyan tudjuk összhangba hozni a természettel. Ehhez ad számtalan útmutatást a Hello, Slow fashion. Hosszasan lehetne sorolni a témákat, a szakterületeket, amik szóba kerülnek, de én inkább a könyv hangévtelével kapcsolatban emelnék ki két dolgot.

Az egyik a jó értelembe vett emberközpontúság. A tanácsok nem robotoknak, hanem húsvér embereknek szólnak. Hogyan döntsünk például? Milyen hibákat követünk el? Hol van az a pont, ahol már inkább kontraproduktívvá válik az ügy? Hogyan válhat a hétköznapok részévé a környezettudatos ruhatár? Stb. Mindez nagyon emberi, hétköznapi, olykor megható történetekkel (pl. 136—137.oldal) illusztrálva.

A másik pedig az a hozzáállás, amire Mérő László termékeny nem tudásként hivatkozik Az ész segédigéi című könyvében. Ez azt jelenti, hogy ahogy nő a tudásunk, úgy nő a nem tudásunk végtelenségé is.  Eszter hajlandó ezt elismerni. Egy ilyen összetett jelenséggel kapcsolatban, mint a fenntartható divat, eljön az a pont, amikor már csak az előttünk álló problémára tudunk reagálni. Számba vesszük a lehetőségeinket és elfogadjuk, hogy nincsenek tökéletes megoldások. Csupán lépések a jó irányba. Az irányhoz pedig egy új térkép kell. Úgy gondolom a Hello, slow fashion egy ilyen új térkép lehet.