„Egy társadalom akkor válik naggyá, mikor az öregek fákat ültetnek, melyek árnyékában, tudják, sosem fognak megpihenni!”
Zöld torzításaink 8.

Mindenki ismeri a Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok közmondást, aminél jobbat keresve sem  találni a jelen felé torzítás illusztrálására. A torzítás lényege, hogy az emberek aránytalanul többre értékelik az azonnali jutalmakat a jövőbeni jutamakkal szemben. Közgazdász kifejezéssel élve, a jövőbeni jutalmakat diszkontálják, azaz leértékelik. Miért? 

A jelenséget, az élettapasztalaton kívül, számos kísérlet is igazolja. Az egyikben a résztvevők választhattak, hogy most kapjanak-e 150 eurót vagy négy hét múlva 160-t. A többség a 150 euró azonnali jutalom mellett döntött. Azonban, ha úgy tették fel a kérdést, hogy melyiket választja: egy év múlva 160 eurót vagy 48 hét múlva 150-t, akkor a többség a 160 euró mellett döntött. Holott ugyanúgy plusz egy hónapot kellett várni, a plusz 10 euróra.

De nem csak a jutalmakat, hanem a veszteségeket is leértékeljük a jövőben. Egy másik kísérletben arról kérdezték a részvevőket, egy éves távlatban, hogy melyiket vállalnák be: hét órás plusz munkanapot április elején, vagy inkább egy nyolcórásat április végén. Nyert a hét órás munkanap. Ellenben ha az előző hónap végén kérdezték ugyanezt, akkor már többen elhalasztották a rövidebb munkanapot és a hosszabb mellett döntöttek. Valahogy az azonnali költség jobban fájt, mint a jövőbeni, noha az nagyobb volt. Utóbbira talán jobb illusztráció  az Így jártam anyátokkal című sorozat egyik jelenete, amiben  Tednek és Marshallnak a közös lakás jövőbeni sorsáról kellene megegyeznie. Épp videojátékoznak, így a megegyezés kellemtelen és fáradtságos gondját eltolják a jövőbe, ahol az legyen inkább jövő Ted és jövő Marshall gondja:

 

Mi állhat a jelenség háttérben?

Egy gyorséttermekben szegény, ámde kardfogú tigrisekben gazdag világban nyilván evolúciósan előnyösebb volt arra koncentrálni, hogy mi adhat energiát, vagy mi ölhet meg most és nem később. Ebből következik, hogy a zsigeri csábítás illetve a kockázatok kerülése két nagyon fontos tényező. A felfokozott zsigeri állapotoknak, mint az éhség, szomjúság, szexuális vágy, erős érzelmek stb. egyébként is nehéz ellenállni, azonnali kielégülést követelnek, pláne, ha előttünk vannak. A veréb tányérra kerülésével a vágynak formája lesz, konkrétabbá válik, rontva ezzel a tudatos döntéshozatalt. (A jelenségről ebben a cikkben értekeztünk korábban.) Utóbbi gondolkodást kivallóan illusztrálja egy másik film, a Fegyvernepper (Lord of war) egy jelenete. A fegyverkereskedő, Jurij Orlov (Nicholas Cage) két prostituáltat kap ajándékba a helyi hadúrtól. Mikor arról kérdezi őket, hogy nem félnek-e a HIV fertőzéstől, egy ilyen fertőzött országban, az egyik lány azt válaszolja: Minek izgulni olyasmi miatt, amibe csak 10 év múlva halhatunk bele? Itt megtekinthető egy hosszabb változatban:

 

 

A jelen tehát már biztos, azzal lehet kezdeni valamit, a jövőbeli túzokra azonban még csak ígéretek vannak. Egy bizonytalan világban azonban kockázatos dolog holmi ígéretekre várni. Az emberi fejlődés során sokkal többet éltünk olyan környezetben, ahol az azonnali veszélyekkel kellett megküzdenünk. A kardfogú tigris elől nem lehetett elszaladni majd a jövő héten. A jövő heti tigris meg hol van még? Addig éhen is halhatok. Mindezek tetejébe az embereket jellemzi egy fajta veszteségkerülés.  Például jobban fáj egy bizonyos pénzösszeg elvesztése, mint amennyire örülünk ugyanannyi pénzösszeg megnyerésének. Különösen, ha valami bizonytalan, jövőbeli jutalom miatt kéne a veszteséget elviselnünk. Ezért minden afelé hajt, hogy a mostani lehetőségeket ragadjuk meg.

 

zold_pszichologia_kognitiv_torzitasok_8.jpg

 

A jelen felé való torzításból, annak ellenére, hogy evolúciósan jó szolgálatot tett, számos probléma fakad.  Negatív hatásait olyan területekkel hozták összefüggésbe, mint a halogatás, a kockázatos autóvezetés, szenvedélybetegségek egész sora, hitelkártya tartozás, megtakarítások hiánya stb. E területek közös jellemzője, hogy az előnyök most jelentkeznek, a hátrányok pedig csak később. Vagy, másik oldalról szemlélve, most kellene áldozatokat hozni, hogy majd valamikor jó legyen, vagy ne legyen rosszabb. Ahogy láttuk, egyiket se szeretjük.

A jelenség ráadásul társadalmi méreteket is tud ölteni. Az amerikai jelzáloghitel-válságot megelőző olcsó pénz időszakában az volt a bankár norma, hogy Addig kell táncolni, amíg a zene szól. De hasonló torzításokat találunk a klímaváltozás mögött is.

Például amikor arról kell döntenünk, hogy rövidtávon veszteséget szenvedjünk-e el, de hosszútávon megállíthatjuk a felmelegedést, gyakran rosszul „döntünk”. Nehezen mondunk le az olcsó repjegyekről, a fast fashionról vagy a marhapörköltről a jelenben, csak azért, hogy majd a jövőben Hollandiát ne lepje el a tenger, ne legyenek hurrikánok vagy, hogy egyáltalán fenn maradjon az emberiség.

A szakemberek szerint valójában nagyon keveset aggódunk a jövő generációja miatt. Ha mégis, az sem terjed sokkal messzebb a rokonoknál vagy a hozzánk hasonlóaknál. Egyszerűen túl távol vannak a problémáikkal, hogy érezzük az előnyét a mostani áldozatnak. Egyébként a zöldmozgalmak sikertelenségeit is gyakran hozzák összefüggésbe azzal, hogy csak a lemondással tudnak házalni.

A politikában szintén gyakori ez a fajta gondolkodás. A választások és újraválasztások fenyegető terhe arra sarkalja a politikusokat, hogy rövidtávú, de azonnali jutalmakkal járó intézkedéseket hozzanak (pl. krumpli, kajajegy, 14. havi nyugdíj stb.), míg hosszú távon maximum ígérgessenek. Lehetőleg minél nagyobbat, hiszen mint láttuk a jövőben minden egy kicsit alulértékelt. Különösen akkor jellemző ez, amikor az ígéret nehezen számszerűsíthető, és/vagy olyan messze van, hogy számon kérni sem igen lehet majd (pl. oktatás, klímapolitika stb.). Ráadásul a helyzetet a választói-amnézia is súlyosbítja, ami elég gyorsan bekövetkezik, ezért osztogatnak közel a választáshoz. De nem csak politikusok ígérgetnek, hanem cégek is. A Coca-cola 2009-ben azt ígérte, hogy az általa felhasznált műanyag 25%-a újrahasznosított műanyagból fog származni 2015-re. 2021-ben azonban még csak 9,7%-nál tart. 2030-ra pedig már 50%-ot ígérnek. John Oliver, amerikai komikus szerint maximum a kamu ígéreteiket hasznosítják újra.Tehetik. Tudják milyenek vagyunk. 

 

zoldebb_munkahely.jpg

A jelen felé torzítás megzabolázása nehéz diónak tűnik, de nem lehetetlen. Egyrészt hiába volt erős evolúciós nyomás alatt, sok benne a tanult magatartási elem. Hatása tompítható oktatással, pozitív példákkal vagy a normák helyes megválasztásával.  Másrészt, még ha élvhajhász vadembereknek tűnnek is őseink, egyes kutatások szerint az előrelátás képessége volt az, ami kiemelte őket az állatvilágból. Sőt, utóbbit összefüggésbe hozzák az empátia illetve az önzetlenség kialakulásával is, ami kivételes jelenség (bár számos állatfaj bizonyítja, hogy közel sem annyira). Úgy teszek jót valakivel, vagy valakikkel, hogy nekem nemhogy hasznom, de esetenként károm is származhat belőle. Persze van olyan vélekedés is (Joey Tribbiani), hogy igazi önzetlenség nincs, hiszen azt is csak azért csináljuk, mert bánt minket a szenvedés látványa, ezért szeretnénk azt megszüntetni, vagy csak szimplán szeretnénk jobb színben feltűnni a fajtársaink előtt. Bármi is legyen a motivációnk, néhány dolgot megerősíthetünk.

Először is az önzetlenség (nem a túlzásba vitt) valóban jót tesz nekünk. Egy kutatásban azt találták, hogy azok az alanyok, akik nem tartották meg maguknak a jutalom pénzt, hanem másokra költötték, boldogabbak voltak a kísérlet után. A segítő magatartás után javulnak az immunfunkciók és csökken a stressz hormon szintje is. Sőt, idősembereken végzett vizsgálatok úgy találták, hogy az önzetlenség pozitívabb hatással van az élettartamra, mint a heti négyszeri testedzés. A kutatások szerint a hatás akkor is megmutatkozik, ha nem egyének az önzetlenségünk alanyai, hanem a társadalom vagy olyan ügyek, mint a környezetvédelem. Persze ehhez a lehető legkonkrétabban kell meghatározni a jó cselekedetet.

Másodszor, ha valakit inkább a hírnév motiválna, hogy önzetlen legyen, az is működik. Kísérletileg igazolták, hogy az önzetlenség növeli az egyén reputációját, ami megtestesülhet például környezetbarát termékek vásárlásában is. Utóbbiakra vonatkozó vizsgálatokban azt találták, hogy az úgynevezett proszociális magatartás közvetítésén keresztül ezen termékek státusznövelő hatással bírnak.  

A jelen felé torzítás nem tűnt el a világból és valószínűleg nem is fog, hiszen a kiszámíthatatlanság is mindig jelen lesz. Ugyanakkor megjelent az előrelátás, az empátia, az önzetlenség és az együttműködés képessége is, amelyek szintén segítségünkre lehetnek e bizonytalan világban. A társadalmon áll, hogy melyeket állítja maga elé követendőnek. Az erősebb kutya örökítsen vagy az együttműködőbb/önzetlenebb/előrelátóbb? Egy olyan világban, ahol még egy szimpla rántott hús elkészítése is komoly kooperációt igényel, míg eljut a termőföldtől az asztalig, úgy gondolom, az utóbbiakra nagyobb szükség lenne.  Nem beszélve az előttünk álló környezeti kihívásokról.

 

 

Cím forrása:  egy görög közmondás.

Képek forrása:

https://theotherbottomline.wordpress.com/2015/08/18/caring-for-future-generations/

Felhasznált irodalom elérhető itt:

zoldpszichologia@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldpszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr6516492082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Zöld Pszichológia

„A világ, amit teremtettünk, a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni a gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.” Albert Einstein

süti beállítások módosítása