A Sapiens után nagyon vártam Yuval Noah Harari Homo Deus című könyvének megjelenését. Nemhogy rögtön megvettem, de előrendeléssel. A magyar fizetésekhez mérve egy új könyvnek húzós ára van. Mikor az ember könyvet vásárol nagyon meg kell gondolnia, hogy mit vesz meg. Érdemes olyat vásárolni, ami később is megőrzi az „értékét”. Nálam ezek a szakkönyvek, tankönyvek, magyar vagy világirodalmi klasszikusok, Nobel díjas írók, neves kutatók műve. Olyanok, amiről, vagy akikről azért valószínűsíthető, hogy nem értéktelenednek el egy valóság show szereplő gyorsaságával.  Harari nem tudom, hogy mennyire elismert kutató, de az előző könyve a Sapiens véleményem szerint értékálló lehet. Az új könyvéről annak ellenére, hogy minden betűjét élvezettel olvastam, nem feltétlenül mondható el ugyanez. A Spaiensel szemben nem „megtörtént” eseményeket mutat be, vagy mesél el egy új szemszögből, hanem a jelen összefüggéseiből próbál jósolni. A jóslatokkal pedig ugye az a baj, hogy izgalmasak az adott pillanatban, de a szavatosságuk már születésük pillanatában determinált. Ezt a könyvet el kell olvasni, de lehet, hogy nem kell megvenni. Persze, ha a könyvre költhető pénzed nem korlátozott, hajrá!

Sok mindennel tudnék vitatkozni a könyvben leírtakkal, de felesleges. Jó sztorik vannak benne. Mikor olvastam az volt az érzésem, hogy egy blogot olvasok. Az megállapítások jó része más szerzőktől származik ugyan, de abszolút újszerű módon vannak tálalva és összekapcsolva. Az író egy rendkívül tájékozott szakember, ügyesen köti össze a történelem eseményeit az emberiség pszichológia, biológiai jellemzőivel. Ez már a Sapiensben is tetszett. Állandó igénye (vagy kellene, hogy legyen) a társadalomnak, hogy a tudomány legfrissebb eredményeiről érthetően beszéljen valaki. Harari ennél tovább megy, a tudomány eredményeit nem csak érthetően mutatja be, de egy nagy egész részeként helyezi el őket.

Az egyik legütősebb állítás, hogy az élet nem más, mint egy algoritmus. Illetve, hogy az egyes politikai vagy ideológia rendszerek csupán az információ feldolgozó képességükben különböznek egymástól.  Logikus, ahogyan az emberiség jövőbeni feladatait próbálja bemutatni. A modern ember ugye már nem feltétlenül hiszi azt, hogy a túlvilági paradicsomért szenvednie kell itt földön. Sőt a 21. században a mennyország néhány embernek már a földön megközelíthető. Ennek a jólétnek a megőrzése, fokozása és lehetőleg minél hosszabb ideig való élvezte logikus célja lehet az emberiségnek.  Azonban az is teljesen reális elképzelés, hogy ez nem egyformán lesz elérhető minden embertársunknak, mint ahogy most sem elérhető. A tudomány eredményeiből már most sem részesül egyformán mindenki. Ami a rémisztő Harari jövendölésében az az, hogy lesz egy olyan pont, ahol már a társadalmi mobilitásnak biológiai akadályai lesznek.  A genetikai tervezés általánossá válása után olyan mértékű elkülönülés lesz a felső tízezer és a pórnép között, amit társadalmi szinten lehetetlen lesz leküzdeni. Mondhatnánk, hogy sosem válik általánossá a genetikai tervezés. Harrai azt mondja, hogy az USA-ban lehet. De mi a helyzet Kínával? Mi van ha a jövő legnagyobb fenyegetését nem az jelenti, hogy ki lövi ki az első atomrakétát, hanem az, hogy ki enged szabad utat a genetikai  manipulációnak az emberi sejtben? Ha bekövetkezik nincs megállás. A jobb genetikára Máté effektusként rakódik az előnyösebb pozíció, a több lehetőség, a magasabb élettartamát, a jobb egészség, a vonzóbb külső, a nagyobb hatalom.  Ezeket már mind láttuk különböző scifikben de Harari most tudományos bizonyítékokra alapozva meséli el, hogy miért realitás ezek bekövetkezése. És milyen jelei látszanak már ennek most.

Alapvetően két problémám akadt a könyvel. Az egyik, hogy a végére szívesen láttam volna egy személyes állásfoglalást. Egy összegzést arról, hogy ugyan errefelé megyünk, de jobb lenne, ha erre mennénk. Van egy rész, ahol az állatok levágása miatt kesereg. De a megoldásokról nem beszél. Ha már jóslatokba bocsátkozik szentelhetett volna néhány oldalt egy követendő útnak is. De nem tette, így marad a beletörődés. Tudom, hogy nem dolga a lélekápolás, de ez után a könyv után miért akarjam megvédeni a bolygót? Ha nincs értelme az életnek abban a formában, ahogyan eddig hittük, ha csupán algoritmusok vagyunk, egyértelmű, hogy a legokosabb döntés egy élvezet maximalizáló algoritmusnak lenni, minél hosszabb élettartammal. Ebben az esetben ugye az ökoszisztéma hosszútávú érdekeit miért tartsa szem előtt bárki is? Ad rá egyfajta választ, de azt már olvassa el mindenki maga. A másik bajom vele, hogy tudományos, logikus, olvasmányos, de rettentően nyomasztó. A hit, a spiritualitás, a vallás talán mind bulshit de legalább ad egy illúziót, hogy van értelme ennek a földi kis hülyeségnek. Hogy több vagy, mint egy programozott szerves anyag. A könyv után már nem gondolod ezt. Kopik az illúzió. Ráadásul úgy, hogy Harari nem erőlteti ezt rád. Magadtól fogod érezni, hogy a kis vágyaid is csupán egy algoritmus részei, semmi extra, semmi egyedi. Az jutott eszembe miközben olvastam, hogy az élet nagy kérdéseire adott válaszok tekintetében a tudomány nyerésre áll a vallásokkal szemben. Kivéve egy kérdést. Mi az élet értelme?  Erre a tudomány nem talált választ. Harari könyve sem.  Vagyis, amit talál az annyira vérfagyasztó, hogy leírni sem szeretném.

Összességében egy nagyon élvezetes, elgondolkodtató könyv, korlátozott szavatossággal és rengeteg érdekes összefüggéssel, történettel. Csak remélni tudom, hogy nem lesz mindenben igaza.