A halottak napja közeledtével egy témába vágó dokumentumfilmet szeretnék ajánlani, amit még tavaly láttam.  A címe Alternatív vég: A halál hat új módja Amerikában. A film még mindig megtalálható az HBOGO kínálatában.

Igyekszem nem spoilerezni, de hát mindenki sejti, hogy miről lehet szó benne.  Az ismertető szöveg szerint 2018 volt az első év, amikor a hamvasztásos temetést kérők aránya meghaladta a "sima" temetést kérőkét és egyébként is növekszik az egyéb alternatívákat kérők száma.  A film, ahogy címe is tudatja, 6 alternatívát mutat be. Elsőre ez nem hangzik túl bíztatóan. Kit érdekel, hogy ki, hogy akarja magát eltemetni vagy elhamvasztani vagy akármi? Ha valaki nem nyitott az ilyesmire bizonyára így gondolja. Azonban mégis nagy hiba lenne kihagyni még nekik is. Miért?

Először is elég durva!

Emlékszem még annak idején egyszer nagy filozofálgatásba voltunk a középiskolás koleszben a barátaimmal, mikor az egyikük mesélte, hogy hallgatott valami média szakértőt - ez a kilencvenes évek végén volt -, aki azt mondta, hogy a média egyre durvuló szenzációhajhászásnak az lesz a vége, hogy élőadásban fognak megölni egy embert. Ez itt nem történik meg, de valami olyat látunk a képernyőn, ami ezt a régi történetet juttatta eszembe. Azt hittem botrány lesz belőle. De nem lett és örülök, hogy nem. Többet spoiler nélkül nem tudok elárulni. A lényeg, hogy megdöbbentő és nagyon elgondolkodtató.

Másodszor az elképesztő emberi kreativitás miatt.

Mikor láttam a címet, eszembe jutott, hogy olvastam olyan temetésről, mikor valami tápkocka félét tud magából csináltatni az ember. Mondom mi lehet még ezen kívül? Nincs fantáziám a temetéshez. Hát lesz benne olyan, amire garantáltan nem gondolsz. És a tápkockához nagyon hasonló verzió még unalmas is lesz a többihez képest.

Harmadszor az éles kulturális különbségek miatt.

Sokszor mondják, hogy a mai ember, főleg Amerikában, már csak mazsolázgat a különböző kultúrákból, vallásokból. A filmben bemutatnak valamilyen búcsúparty vagy halálparty félét, ami a nevével ellentétben szerintem egy nagyon is szép gesztus. Arról szól, hogy mielőtt az ember meghal még utoljára összejön az egész család, amennyien csak tudnak, és elbúcsúznak a haldoklótól egy buli keretében. Itt egy öreg házaspárról van szó, akiknek az orvosi előrejelzések szerint már csak hónapjaik vannak hátra. A szomorúsága ellenére felemelő nézni. Bizonyos kultúrák egészen természetessé tudták tenni a halált és nem tabúsítják úgy, mint azt mifelénk szokás. A gyerekek is ott rohangálnak a halára készülő nagyszülők körül, akiknek úgy vélem, ezt pszichésen is könnyebb lehet így feldolgozni. De hát ki tudja. Azért hivatkoztam rögtön a kulturális különbségekre, mert ha jól emlékszem ez egy mexikói, bevándorló család, ahol a vallásnak meg a családnak egyébként is központibb a szerepe. Elég csak a mexikói halottak napjára gondolni. A halál egy elkerülhetetlen része az életünknek, ezért úgy vélem, ezen a területen lenne helye a mazsolázgatásnak.

Negyedszer segítséget nyújthat a halál pszichológia közelítésében. 

A halált senki sem hagyhatja ki, ezért felesleges a menekülés. De ez nem feltétlenül baj. Irwin D. Yalom amerikai pszichoterapeuta szerint minden nagy gondolkodó, aki a halállal foglalkozott, nagyrészt arra jutott, hogy a halál folyamatos figyelembevétele inkább gazdagítja az életet, semmint tönkreteszi. Gyakran idézi Heideggert, aki szerint alapvetően kétféle létállapotban él az ember. Az egyik a létezést felejtő állapot, amely a hétköznapok világát, a tárgyak, rutinok világát jelenti. Ilyenkor az egyén nincs tudatában transzcendentális létezésének és leginkább a dolgok milyensége foglalkoztatja. A másik pedig a létezés tudatában lévő állapot, amikor épp ellenkezőleg, az embert nem a dolgok milyensége, hanem a puszta létezése foglalkoztatja, felfedezi transzcendentális teremtő erejét és felelősségét.  Az utóbbi állapot tekinthető öntudatos, hiteles állapotnak, amelyben az egyén képes önmagát megváltoztatni, értelmes célokat kitűzni és elköteleződni irántuk. Az ilyen állapot azonban nem történik meg magától. Általában olyan rendkívüli esemény, úgynevezett határhelyzet váltja ki, mint a halál.

Sokszor megfigyelték, hogy a halállal való szembesülés képes megváltoztatni az egyén szemlélet módját és nagyon gyakran pozitív irányba. Balesetek, katasztrófák, betegségek túlélői számoltak be arról, hogy mennyivel másképp látják a világot az élmények hatására.    Átértékelték mi a fontos az életben, mélyebb kapcsolatba kerültek a szeretteikkel, élesebben látják magukat és helyüket a világban.

Heidegger szerint bár a halál fizikailag elpusztítja az embert, a halál tudata megmenti őt (Yalom). Régen tudták ezt. Walter Isaacson életrajzíró, Steve Jobsról szóló könyvében idézi azt antik római gyakorlatot, ami úgy nézett ki, hogy mikor egy győztes tábornok végigvonult az utcákon, egy szolga járt a nyomában, akinek az volt a feladata, hogy azt ismételgesse neki: Memento mori! (Emlékezz a halálra!) Hitük szerint ez segít a hősnek abban, hogy ne veszítse el az arányérzékét, és némi alázatra készteti (Isaacson).

A buddhisták egy régi meditációs formája volt a maranaszati, aminek során elképzelték, hogy egy hónap múlva biztosan meghalnak, aztán, hogy egy hét múlva, aztán, hogy egy nap múlva és végül, hogy bármelyik percben. Így tudatosították a halált, de nem valami perverzióból, hanem, hogy ezen keresztül éljék meg az életet a maga teljes valójában.  De nézegettek bomló tetemeket is ugyanezen célból. George Santayana, amerikai filozófus után szabadon: a halál sötét háttere így emeli ki az élet pasztellszíneit (Yalom). 

Tovább is sorolhatnám az idézetek, de azt hiszem világos. Nem kell szolgát bérelnünk vagy bomló tetemeket nézegetnünk. Ez a dokumentumfilm garantáltan közelebb hozza az elmúlás gondolatát, de mindezt udvarias és érdekes formában. Ahogy a modern ember szereti. Ezen kívül az ismeretterjesztés módszerével segít kicsit feldolgozni is. Bemutatja mit gondolnak ma az emberek az elmúlásról? Hogyan készülnek rá?

Végül a környezetvédelemhez is kapcsolódik.

Sajnos egy iskolatársam nagyon fiatalon meghalt. A temetésén hallottam egy nagyon szép mondatot, aminél spirituálisabbat még addig sosem. Vagy csak nem ütött ennyire. Valami olyasmit mondott a pap, hogy:

Most búcsúzunk testvérünktől, aki visszatér a természet örök körforgásába, ahonnan 35 évvel ezelőtt érkezett közénk.

Nem tudom melyik liturgia része ez a mondat és, hogy azért ütött e jobban, mert érzelmileg jobban be voltam vonódva, de jobban ütött. Az élet körforgását e mondaton keresztül fogtam fel igazán. Szinte magam előtt láttam a molekulákat, aminek összeállásából megszületünk majd, amelyek szét hullásával feloldódunk a természetben. Ez a kép számos vallásban jelen van. Olvastam egy indián törzsről, akik magas szikla szirtekre tették ki a halottiakat, hogy a madarak meggyorsítsák ezt a folyamatot. A filmben van két módszer, ami valami hasonló elv alapján működik és még a környezetvédelemmel is kapcsolatban van. Garantáltan spirituális élmény lesz a megtekintésük.

A film bemutatója itt megnézhető!