#zöldpszichológia #ökopszichológia #környezetvédelempszichológia

#klímaszorongás #ökoszorongás #klímapszichológia #klímaváltozáspszichológia

Neumann János mondta egyszer, hogy a matematikában az ember nem megérti a dolgokat, hanem megszokja. Kicsit igaz ez a halálra is. Csak azt nem tudom mi a nehezebb.  Megérteni vagy megszokni? Az ember a természet különleges teremtménye. Előre tudja, hogy bármi történjék, egyszer biztosan meghal. Irvin D. Yalom, stanfordi pszichiáter szerint ez a haláltudat az ára az ember alapvető tudatosságának. Ahogy rádöbbenek, hogy vagyok, szükségszerűen arra is rádöbbenek, hogy előbb utóbb nem leszek. Nehéz napjaimon mindig lenyűgöz, hogy az ember ebbe nem őrül bele. Miért nem? Tudja, hogy minden öröme, bánata, eredménye, vágya mind, mind egyszer a halál martaléka lesz. Huszonöt év múlva pedig már lehet, hogy még a sírhelyét is másnak adják. Hogyan tudja mégis tovább csinálni? És mi köze ennek a bolygó megmentéséhez vagy a fenntarthatóság pszichológiájához?

Rettegéskezelés elmélet

A Terror Management Theory (Rettegéskezelés elmélet – Békési) szerint az ember, hogy a haláltudatból származó rettegését kezelni tudja, magáévá teszi a kultúra nyújtotta világképet, amely a valóságot stabilnak és állandónak mutatja (Békés).  Tulajdonképpen létrehoz egy norma rendszert, aminek a segítségével a káoszból rend lesz, ahol már van értelme a dolgoknak. Úgy érzi, ha megfelel ennek a rendnek, még ha ugyan szimbolikusan is, de legyőzheti a halált. Ernest Beckert, kulturális antropológus szerint a halálfélelem a tudat alatt még így is folyamatosan dolgozik és a legalapvetőbb emberi működések valójában az ezzel való küzdelem kulturális kifejeződései. Az ember azért épít piramisokat, komponál zeneműveket, ír költeményeket, halmoz fel vagyont, hatalmat stb., hogy legyőzze a halálfélelmét.

De a halálfélelem elleni küzdelemnek nem csak kulturális, hanem biológiai gyökerei is vannak. Az Interstellar című film egyik jelenetében Matt Damon arról faggatja a haldokló Matthew McConaughey-t, hogy látja-e már a gyermekei arcát. Úgy hiszi, hogy a haldoklók agya így tiltakozik az elmúlás ellen. Nem tudom, hogy tudományosan mennyire megalapozott a jelenet, de az tény, hogy az utódok létrehozása még ma is a legelterjedtebb biológiai módozat az élet kiterjesztésére, genetikai halhatatlanságunk biztosítására. Azonban még érdekesebb  Michael Persinger ideggyógyász kutatása, aki igazolta, hogy az agyban megtalálható a halálfélelem enyhítéséért és az isteni jelenlét érzésért felelős terület. Mégpedig a jobb halántéklebenyben. Kísérleti körülmények között ezt az agyi területet stimulálva az alanyok 80%-a lebegő érzésről, és valamilyen felsőbb jelenlét érzéséről számolt be. Persinger szerint a nagy egyházi gondolkodók vallásos élményei is a halántéklebeny elektromos aktivitásának eredményei lehetnek. Például Luthert is villámcsapás érte. Való igaz a vallásokban egyszerre összegződik a szabályrendszer nyújtotta biztonság és a magasabb rendű jelenlét és értelem érzése. Nem véletlen, hogy a vizsgálatok szerint a mélyen hívőkben szignifikánsan kisebb a halálszorongás mértéke.  

De hogy jön ide a környezetvédelem és a pszichológia?

Elsőre úgy tűnik, hogy a környezetvédelem pusztán technológiai probléma. Valójában azonban mélyen spirituális gyökerei is vannak. Mikor szóba kerül a halál kérdése mindig szóba kerül a jó élet kérdése is. Ha előbb nem is, élete végén mindenkiben felmerül: helyesen éltem-e az életemet? A vallásoknak erre határozott válaszaik voltak, amelyek mára elveszítették népszerűségüket. A helyes élet alapja többé nem a mértékletesség meg az alázat, hanem a minél több bezsákolt termék és élvezet. A piac pedig kész ezt minden körülmények között kiszolgálni.  Ez az egész túlvilág meg halálkérdés amúgy is túl megfoghatatlan, biztos, ami biztos vegye meg mindenki, amit tud! Lehetőleg még ma. Ki tudja, mit hoz a holnap? A termékek pedig csak ömlenek. Gyakorlatilag az élet minden pillanata átélhető termékeken keresztül, kezdve a szakmai identitással az anyaságon át egészen a halálig. De valójában mindig csak a termékeket sikerül megragadni, nem a pillanatot! Az igazán büdös, életszagú, természetes dolgoktól, mint a halál, meg a gyász egyre inkább távolodunk. Hol van már az a világ, mikor a rokonok ásták a sírt, vagy virrasztottak a halott mellett?  A haldoklókat elfekvőbe, az öregeket meg otthonba dugjuk. Sem időnk, sem kedvünk foglalkozni velük. Mindezt súlyosbítja az egész nyugati társadalmat jellemző örökké tartó fejlődés illúziója és fiatalságkultusza. A harminc az új húsz, a negyven az új harminc és így tovább, de sajnos ez nem mehet a végtelenségig. A halottasház sosem lesz az új öregek otthona és az anyagi javak, a vagyon, a hatalom és az élvezetek nyaklónélküli halmozása nem fog megvédeni a haláltól.

„Tudni jól meghalni, annyi, mint tudni jól élni” mondja Szókratész. Azonban azt már az ókorban is tudták, hogy az élvezetek hajszolása nem egyenlő a jó élettel. Sőt. A hedonisztikus élvezetek hatása csak rövid ideig okoz örömet. Az ember gyorsan hozzászokik és mind több és több kell ugyanakkora élvezeti érték fenntartásához, mígnem, ami élvezetként indult, végül méreggé válik. A jelenséget a tanult tehetetlenség atyja, Martin E. Seligman, hedonisztikus mókuskeréknek nevezte el és véleménye szerint ez az egyik legnagyobb akadálya a boldogság szintünk emelésének. A másik tévút a pénzhajhászás. A pszichológiában már lassan közhely, hogy a több pénztől egy alapszükséglet után érdemben már nem leszünk boldogabbak.  A kutatások szerint egy bizonyos szinten túl (ami vitatárgya, hogy mennyi) már az számít, hogy milyenek a társas kapcsolataink, mennyi közeli barátunk van és milyen gyakran vonódunk be csoportos tevékenységekbe. Mégis mintha erről senki sem venne tudomást. Ijesztő mértékben nő az elmagányosodás, a sikert pedig még mindig az anyagi javakon keresztül mérik. Ma is uralkodó nézet, hogy jobb szorongani egy BMW-ben, mint a BKV-n.

Összességében tehát úgy vélem, hogy az ember a spirituális alapok megroppanásával még inkább eltávolodott a természet örök körforgástól, aminek része a halál is. A régi megküzdési módok már nem működnek, a kulturális szokások elfelejtődnek, a vallástól elfordulunk. Csak a fogyasztás nő veszettül, ami végső soron sem a boldogságunkra sem a bolygó állapotára nincs jó hatással.

„Idővel mindenkinek nullára csökken a túlélési esélye”

A halált senki sem hagyhatja ki, ezért felesleges a menekülés. Mind a bolygó mind az egyén jobban járna, ha újra nagyobb figyelmet fordítanánk a halállal való szembenézésre, elfogadásra, a haláltudat megszelídítésére. Yalom szerint minden nagy gondolkodó, aki a halállal foglalkozott, nagyrészt arra jutott, hogy a halál folyamatos figyelembe vétele inkább gazdagítja az életet, semmint tönkreteszi (Yalom). Gyakran idézi Heideggert, aki szerint alapvetően kétféle létállapotban él az ember. Az egyik a létezést felejtő állapot, amely a hétköznapok világát, a tárgyak, rutinok világát jelenti. Ilyenkor az egyén nincs tudatában transzcendentális létezésének és leginkább a dolgok milyensége foglalkoztatja. A másik pedig a létezés tudatában lévő állapot, amikor épp ellenkezőleg, az embert nem a dolgok milyensége, hanem a puszta létezése foglalkoztatja, felfedezi transzcendentális teremtő erejét és felelősségét.  Az utóbbi állapot tekinthető öntudatos, hiteles állapotnak, amelyben az egyén képes önmagát megváltoztatni, értelmes célokat kitűzni és elköteleződni irántuk. Az ilyen állapot azonban nem történik meg magától. Általában olyan rendkívüli esemény, úgynevezett határhelyzet váltja ki, mint a halál.

Sokszor megfigyelték, hogy a halállal való szembesülés képes megváltoztatni az egyén szemlélet módját és nagyon gyakran pozitív irányba. Balesetek, katasztrófák, betegségek túlélői számoltak be arról, hogy mennyivel másképp látják a világot az élmények hatására.    Átértékelték mi a fontos az életben, mélyebb kapcsolatba kerültek a szeretteikkel, élesebben látják magukat és helyüket a világban. A jelenséget egyébként kiválóan szemlélteti a Harcosok klubjának az a jelenete, amikor a Brad Pitt által játszott Tyler Durden pisztolyt szorít a Raymond nevű boltos gyerek fejéhez. Megfenyegeti, hogy megöli, ha nem megy vissza tanulni az egyetemre, majd végül elengedi. Mikor Edward Norton azt kérdezi tőle, hogy ezt mégis miért csinálta, Tyler csak ennyit válaszol:

Számos pszichológiai kísérlet bizonyította azt is, hogy ha valakit a halandóságára emlékeztetnek, megnő benne a világnézetének, kulturális normáinak való megfelelés igénye. Egy darvini magyarázat szerint ez azzal van összefüggésben, hogy fejletlen egyedként jövünk a világra és az emlősök között példátlanul hosszú ideig szüleink támogatására szorulunk. Az ő világnézetük, norma rendszerük az, amely segít a túlélésben. Éppen ezért, amint megérint minket a halálszele, ugyanide menekülünk vissza.  Az ősök szabályaihoz. Nyitottabbak leszünk a tanításaikra, jobban becsüljük a hagyományaikat, egyre inkább azonosulunk az értékeikkel. Olyan példás életre vágyunk, amelyet ők is és a társadalmunk is helyeselne. Ez olyannyira így van, hogy a kísérletek szerint, ha emlékeztetnek, minket a halálunkra, hajlamosabbak vagyunk súlyosabb büntetést javasolni annak, aki áthágja elfogadott világképünk morális normáit. Például bírókkal végzett kísérletben figyelték meg azt, hogy azok, akiket a halálon való töprengésre kértek, majdnem tízszer akkora óvadékot állapítottak meg, mint a kontroll csoport tagjai.

A haláltudat a természethez való viszonyunkra is erőteljes hatással van. Yalom, terápiás csoportjaiban végzett vizsgálatai szerint azok a daganatos kliensek, akik személyes fejlődést éltek át a betegség hatására, döntően arról számoltak be, hogy jobban értékelik az élet elemi dolgait, az évszakok változását, a szelet, a lehulló faleveleket, a természet szépségeit. De a szociálpszichológusok a környezetvédelmi normákhoz való fokozottabb igazodást is megfigyelték. Azok a kísérleti személyek, akiket arra kértek, hogy gondolkodjanak el a lehetséges halálukról, nagyobb mértékben váltak motiválttá a környezetbarát cselekedetek iránt.

Memento mori!

Mi következhet mindebből? Semmiképp sem a halál fetisizálása. De az mindenképp, hogy újra kell gondolnunk a modern ember elmúláshoz való viszonyát a bolygó és a saját érdekében is. Heidegger szerint bár a halál fizikailag elpusztítja az embert, a halál tudata megmenti őt (Yalom). Régen tudták ezt. Walter Isaacson életrajzíró, Steve Jobsról szóló könyvében idézi azt antik római gyakorlatot, ami úgy nézett ki, hogy

A buddhisták egy régi meditációs formája volt a maranaszati, aminek során elképzelték, hogy egy hónap múlva biztosan meghalnak, aztán, hogy egy hét múlva, aztán, hogy egy nap múlva és végül, hogy bármelyik percben. Így tudatosították a halált, de nem valami perverzióból, hanem, hogy ezen keresztül éljék meg az életet a maga teljes valójában.  George Santayana, amerikai filozófus után szabadon: a halál sötét háttere így emeli ki az élet pasztellszíneit (Yalom).  

Talán eddig nem kell elmennünk, de néha érdemes lenne a szükségleteinket az elmúlás fényében is megvizsgálni. Mi az, aminek igazán értelme van? Egy újabb költséges utazás vagy egy őszinte beszélgetés a szüleimmel? Egy nagyobb ház vagy több meghittség? Egy új sportcucc vagy heti harminc perc szabadidő? Mit választanék, ha tudnám, hogy hamarosan meghalok? Vitathatatlan, hogy most van itt az idő élni. De ez nem lehet a mértéktelen fogyasztói kultúra torz igazolása. Ne lehessen a carpe diem nevében háromévente lapos TV-t eladni nekünk. Fel kell használni a haláltudatot arra, hogy ebben a reklámokkal zsúfolt, információs tornádóban a lényeges és lényegtelen dolgokat elkülönítsük, hogy a morális iránytűnket újra és újra beállítsuk. A Walking Dead negyvenhetedik belezős jelenete nyilván erre nem alkalmas. De a magányos öregek és haldoklók ápolása már az lehet. Persze azért más is van itt. Sajnos a kutatások azt is kimutatták, hogy a haláltudat hatására csak akkor javul a környezetbarát cselekedetek iránti elköteleződés, ha az egyének norma rendszerének része a környezetvédelem. Ha nem akkor nem. Logikus. Csak ahhoz a normához lehet visszatérni, ami már megvan.

***

Eredeti képek forrása:

Picture Cyborg Random Art (ebay)

True Detective 1. évad

Pinterest

Death Stranding

Forrásmunkák jegyzéke:

Békés Vera: A félelem megszelídítése - A Rettegéskezelés elmélete

http://www.buddhafm.hu/hirek/2017-10-31/halottak-napjara

Irvin D. Yalom: Szemben a nappal

Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

http://www.magyarszemle.hu/cikk/elni_tudni_halni_tudni_

Martin E. Seligman: Autentikus életöröm.

Morgan Freeman: A féreglyukon át

Vess, M., & Arndt, J. (2008). The nature of death and the death of nature: The impact of mortality salience on environmental concern

Walter Isaacson: Steve Jobs életrajza